• Főoldal
  • Könyv
  • Színház
  • Személyes
    • Élményeim
    • Gondolataim
  • Tippek

Follow us

edafleur


FRIDA ELVESZETT FELJEGYZÉSEI
Frida Kahlo személyes tárgyai között volt egy fekete kis füzet, amit ő "Füveskönyvnek" nevezett. Recepteket gyűjtött benne. Halottak napjára ezekből készült az áldozati ajándék. A hagyomány szerint november 2-án az Úr rövid földi látogatást engedélyez az elhunytaknak, vagyis ilyenkor oltárt illik emelni, amelyen bársonyvirág, szentjánoskenyér, letűnt időket idéző fotográfiák, ájtatos képek, misztikus illatú füstölők, cukorkoponyák, a túlvilági út megvilágítására szolgáló gyertyák, valamint kedvenc ételeik fogadják őket.
Azóta, hogy a lelet előkerült a szépséges Coyoacán negyed Londres utcájában álló múzeumi tárgyak közül, mindig nagy becsben tartották. A közönségnek először a Palacio de Bellas Artesben, a Frida Kahlo születésnapján rendezett kiállításon mutatták be. Már puszta létével is tanúsította, hogy gazdája mekkora odaadással készült és mennyi időt áldozott messze földön híres halotti oltárainak elkészítésére.

A megnyitó napján a füzetnek nyoma veszett...

(F. G. Haghenbeck. 2012. Frida füveskönyve. Libri. Budapest. 7.)

A KÖNYVRŐL
Szerző: Francisco G. Haghenbeck
Cím: Frida Füveskönyve
Alcím: Rejtélyek, vágyak receptek
Eredeti cím: Hierba Santa
Megjelenés éve: 2009
Fordította: Kepes János, 2012
Kiadó: Libri Kiadó

Haghenbeck mexikói író teljesen más perspektívából közelítette és örökítette meg Frida Kahlo életét. Ahogy a fenti szövegrészletből is kiderül, a szerző Frida kis fekete receptes füzetét - ahogy ő hívta  Füveskönyvét - vette alapul az életrajzi regényhez. A híres festőnő egyik olasz barátja, Tina, avagy teljes nevén Assunta Adelaide Luigia Modotti Mondini szépséges fotográfus ajándékozta neki a fekete füzetet, amibe Frida élete végéig gyűjtögette az ízletes és izgalmas mexikói különlegességeket, hogy halottak napján méltón áldozzon "Keresztanyjának", a Halálnak.

Ez a könyv minden tekintetben felülmúlta a várakozásaimat, de ami a legnagyobb meglepetést okozta, az a szerkezete. A regény fejezeteit Frida jelentősebb életeseményei alkotják, melyekben mindig megismerhetünk egy újabb ételkülönlegességet a Füveskönyvből. Bár a középpontban Frida életének történései állnak, hangsúlyos szerepet kap minden részben az, hogyan ismerkedik meg a festőnő a receptekkel, hogyan jegyzi le azokat, és az, hogy milyen személyekhez kötődik általuk.  A fekete füzetből idézett receptek a fejezet lezárásaként szolgálnak, s mindezt úgy alkotta meg, hogy a cselekmény folyását nem szakítja meg, csupán színes részletként tálalja.

Maga a történet egyszerű: Frida Kahlo élete elevenedik meg a sorokban, fontosabb történéseket ismerhetünk meg, melyek valamilyen módon befolyásolták Frida életét. Gyermekbetegségét, majd a villamosbalesetet, melyben csaknem életét veszti, aztán a gyógyulás felé vezető hosszú utat. Emellett megjelennek szeretői, Alejandro Gómez, Diego Rivera, a magyar származású Miklós (és még sorolhatnánk), családtagjai és azok a személyek, akik segítették a gyógyulásban, barátai és ellenségei. Minden oldal tele van igazi mexikói szenvedéllyel és vággyal, nem ritkán szenvedéssel, hullámvölgyekkel. Ez teszi mozgalmassá, életszerűvé a történetet.


Frida Kahlo élete már önmagában is elég színes, kalandos, azonban Francisco Haghenbeck még rátesz egy lapáttal. A regény egészét mágikus elemekkel szórta tele. Frida szemszögéből lefestette a túlvilágot, leírta Keresztanyjával, a Halállal való egyezkedését, s mindig felbukkant a titokzatos Hírvivő, aki óvta, segítette és figyelmeztette a festőnőt a közelgő halálra. Ez talán úgy festhet, mintha a magyar népmeséket tálalta volna mexikói köntösben, de ez véletlenül sem igaz. Ettől a varázslatos, mágikus csavartól lett olyan az írás, mintha maga Frida vetette volna papírra. Az író a nő bőrébe bújt, olyan leírásokkal tűzdelte tele a regényt, mintha a szerző is egész végig ott lett volna, és ugyanazt látta, érezte, s tapasztalta volna, mint Kahlo. Éppen ezért volt számomra nehéz elvonatkoztatni attól, hogy ezt nem ő maga, Frida Kahlo írta, nem ő diktálta le, csupán az írói képzelet festette ki a "száraz" életrajzi tényeket.

KINEK AJÁNLOM?
Akik szeretik az életrajzi regényeket, azoknak egyrészt érdekes információval szolgál egy egzotikus, híres és kommunista festőnő életéről, másrészt új, szubjektív szemszögből láttatja a való életben megtörtént dolgokat, ami elképesztően emberivé tesz egy olyan nagy nevet, mint a nagy Frida Kahlo. A kulináris kalandok kedvelői sok különleges mexikói receptet találnak benne, mindegyiket egy-egy csipetnyi képzelettel fűszerezve.

SZÁMOMRA EZ A KÖNYV
első olvasásra szerelem volt. Tavaly utolsó pillanatban még eljutottam a Nemzeti Galériában nyílt Frida Kahlo-kiállításra. Akkor is lenyűgöztek a festményei, és elszomorított, hogy korában nem értékelték annyira művészetét, mint férjéét, Diego Riveraét. Ez a könyv - bár tudom, hogy elsősorban az életrajzi tények szubjektív és bizalmas megfogalmazása miatt, de - lenyűgözött, mintha bepillantást nyertem volna a kulisszák mögé. Biztos vagyok benne, hogy ma már teljesen más szemmel nézném a Frida Kahlo festményeit.

A tavalyi év sok szempontból életem egyik legszebb, legsikeresebb és legizgalmasabb éve volt. Gyakran túlzásba esek, de most kivételesen nem ez az eset áll fenn. 2019-ben végzős voltam, szalagot avattam, szerenádoztam, ballagtam, érettségiztem, és persze rengeteget tanultam - emellett természetesen stresszeltem rendesen -, majd "érett" felnőttként nyáron dolgoztam, nyaraltam a barátaimmal, barátommal. Ezt követően szeptemberben kezdtem az egyetemet feltöltődve, tele energiával és lelkesedéssel. Nem mondanám, hogy hamar hozzászoktam az új életritmushoz, az új körülményekhez, a pesti élethez, de szépen lassan belerázódtam, s büszkén jelentem be, hogy az első vizsgaidőszakot is túléltem.

Bár a tavalyi évem elég izgalmas és sokszínű volt, elég gyors és kaotikus is egyben, ami azt jelenti, hogy a könyvmoly-énem legbelül lassan haldokolni kezdett. Lehet, hogy kicsit drasztikusan fogalmaztam, de amikor év végén visszatekintettem, és összegeztem 2019 olvasmányait, enyhén rosszul éreztem magam (a számokba inkább nem is mennék bele)...


De a múlton nem tudok változtatni, így csak egy lehetőség marad, tervek az előttem álló évre. A listakészítés és tervszövögetés már-már a hobbim, de meg kell hagyni, a kivitelezéssel eléggé hadilábon állok - többek között ezen is szeretnék változtatni idén. Amikor január elején leültem, és végiggondoltam, hogyan tudnék több időt szentelni az olvasásnak, valamint hogyan lehetnék "hatékonyabb olvasó", rájöttem, nem is jó irányba indultam el. Nem azt kell meghatároznom, hogy egy nap hány oldalt olvasok el, vagy hogy a következő három hónapban milyen könyveket veszek a kezembe. Sokkal inkább arra kell koncentrálnom, hogy szépen lassan beépüljön a mindennapjaimba, még ha ez csupán pár oldalt jelent.

A bullet journal és az újabb határidőnaplók jól ismert része. Bár sok időbe telt, idén januárban sikerült minden egyes nap vezetnem ezt az oldalt, és elképesztően motivált. Kezdetben féltem, nehogy előtörjön a maximalizmusom, s idegesítsen, amikor az elolvasott oldalak rovatba nullát kell írnom. Voltak olyan napok is, sőt, összesítve többségben voltak a "nullás napok". Azonban ez nem versenyfutás, nem kell bizonyítanom senkinek, ez csupán visszajelzés magamnak, ami nagyon motiváló.

Nagyon szimpatikus Vecsei H. Miklós gondolata arról, hogy több jelenlétre és csendre van szüksége az embereknek ahhoz, hogy ne vesszenek el a világban. Nem szeretnék fellengzős okoskodásba bocsátkozni ezzel kapcsolatban, de el kell ismerni, nagyon sok időt vesz el tőlünk az internet, a közösségi oldalak. Éppen ezért tűztem ki célul azt, hogy az üresjáratokban, mint egy metró- vagy vonatút, tízperces várakozás egy találkozó előtt vagy reggel a félkómás állapotban nem a telefonom, hanem egy könyv után nyúlok.

Előző években gyakran csináltam azt, hogy ha tetszett egy író stílusa, vagy egy műfaj, akkor a következő hetekben-hónapokban csak hasonló könyveket vettem a kezembe. Természetesen, amikor az ember rákattan valamire, akkor nem tud megálljt parancsolni, muszáj elolvasni még egy oldalt, fejezetet, könyvet - azonban ez nem mindig szerencsés. Nem kell messzire mennem példáért, ugyanezt műveltem tavaly Nicholas Sparks szerelmi regényeivel, később pedig Agatha Christie krimijeivel. Az eredmény: halomban állnak a könyveik a polcomon, de most úgy érzem, kell egy kis változatosság. Tehát összegyűjtöttem magamnak egy listán többféle szempontot miszerint variálhatom a könyveket, s lehetőleg egy hónapban nem lesz átfedés a témák, műfajok között.

Tavaly kicsit magasra tettem a lécet az idén 100 könyvet olvasok el kijelentésemmel, tehát 2020-ban az ötven lett a bűvös szám. Ahogy már említettem, igyekszem minél több műfajt megismerni minél több számomra ismeretlen szerzőtől. Emellett terveim között szerepel havonta egy angol nyelvű könyv elolvasása, hogy szinten tartsam az angol nyelvtudásomat.

Ezt a pár soros listát iránymutatásként alkottam meg. Mint a merülő búvárok vezetőkötele, ha kicsit elkalandoznék, vagy szem elől veszteném a célt, segít visszatalálni, újra meglelni a motivációt. Nem kötelezni akarom magam arra, hogy többet olvassak, ez tényleg szívem vágya, csak az egyetem, a munka, meg minden más ügyes-bajos dolog mellett néha elveszik a kikapcsolódás ezen formája, ami elképesztően fontos.
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal

Rólam

Ez az én kis saját világom, ahol a gondolataimról, élményeimről és a számomra érdekes, hasznos dolgokról írok. Egy kis sarok, ahová visszavonulok, szeretettel várlak téged is!

Kövess itt is

Üzemeltető: Blogger.

Rendszeres olvasók

hangulattábla

Archívum

  • ▼  2020 (2)
    • ▼  február (2)
      • F. G . Haghenbeck - Frida füveskönyve
      • 2020 | egy könyvmoly tervei
  • ►  2019 (2)
    • ►  június (1)
    • ►  január (1)

Címkék

  • könyvek 2
  • személyes 2
  • 2020 1
  • gondolataim 1
  • könyvajánló 1
  • tél 1
  • élményeim 1

goodreads

2020 Reading Challenge

2020 Reading Challenge
Eda has read 0 books toward their goal of 50 books.
hide
0 of 50 (0%)
view books

Ezt olvasom

Copyright © 2015 edafleur. Designed by OddThemes