Üzemeltető: Blogger.

Egymás Szemében Könyvklub | A szolgálólány meséjéről

írta - február 20, 2018

Egy új és különleges projekt, az Egymás Szemében Könyvklub boldog tagja vagyok lassan egy hónapja. Könyvmolyokból álló kis tízfős csoportunk célja, hogy mindenki által ismert témakörökben olyan könyveket ajánljunk egymásnak, melyet ódzkodva, vagy talán sose vennénk magunktól kézbe, ezáltal új stílussal, új világgal ismertessük meg a másikat. Amikor először hallottam erről a projektről, hatalmas könyvkalandnak tűnt, amibe egyből bele is vetettem magam, s röviden összefoglalva: fantasztikus döntés volt.

A legelső témakörrel rögtön a mély vízbe ugrottunk. Hamar kiderült, hogy mindenki szívesen kerüli a szépirodalmi műveket. A túlterheltség, időhiány és egyéb kevésbé kellemes társai miatt általában könnyed, kikapcsolódásra alkalmas könyvek után nyúlunk, utólag mégis azt gondolom, hogy ez egy erős kezdőlökést adott kis csapatunknak.


Amint betoppantam a csoportunkba, a februári könyvek már majdnem mind kiosztásra kerültek, így én az utolsó, "lepattanó" regényt kaptam, amit Dorka, az Anya olvas című blog írója ajánlott. Régóta kerülgettem ezt a könyvet, több helyen is olvastam már róla - molyos listákon az élre tört -, s néhány ismerősöm is noszogatott már, hogy olvassam el. Talán a sok elfoglaltság, vagy a könyvet illető, erősen megoszló vélemények okozhatták, de ezidáig nem vettem kézbe. Ezért is örültem annyira, amikor ez a regény lett a februári küldetésem.

Bevallom, a kezdeti fázisban nehézkesen ment az olvasás, de ahogy haladt előre a történet, úgy vált egyre letehetetlenebbé a könyv. Miután befejeztem és leültem megírni ezt a bejegyzést azonban elakadtam. A történet és a rám gyakorolt hatása miatt néhány napig emésztenem kellett, rendszerezni a gondolataimat.
     
Fülszöveg

A ​regény – egy orwelli ihletésű disztópia – egy jövőbeli, vallási fundamentalista államban játszódik, ahol a főhősnőt csupán azért tartják becsben, mert azon kevesek egyike, akinek termékenysége az atomerőművek által okozott sugárszennyezést követően is megmaradt. Az ultrakonzervatív Gileád Köztársaság – a jövő Amerikája? – szigorú törvények szerint él. A megmaradt kevéske termékeny nőnek átnevelő táborba kell vonulnia, hogy az ott beléjük vert regula szerint hozzák világra az uralkodó osztály gyermekeit. Fredének is csupán egy rendeltetése van az idősödő Serena Joy és pártvezér férje házánál: hogy megtermékenyüljön. Ha letér erről az útról, mint minden eltévelyedettet, őt is felakasztják a Falra, vagy kiűzik a Telepekre, hogy ott haljon meg sugárbetegségben. Ám egy ilyen elnyomó állam sem tudja elnyomni a vágyat – sem Fredéét, sem a két férfiét, akiktől a jövője függ… 
A regényt 1986-ban Nebula-díjra és Booker-díjra jelölték, 1987-ben pedig megnyerte az első Arthur C. Clarke-díjat.
Forrás: moly
  
A könyvről

Mint már említettem, nekem kicsit nehezen indult be a történet. Valószínűleg nem voltam megfelelő agyi és lelki állapotban (megjegyzem, ez az egyik legfontosabb hozzáállás az olvasó részéről), de nem igazán értettem a rendszerben résztvevő emberek szerepét, a társadalmi hierarchiában való elhelyezkedésüket, feladataikat. Zavaros volt az időbeli ugrálás, kevertem az új államformához köthető gondolatait a régi rendszerhez tartozó emlékképeivel, reményeivel. Röviden, nem igazodtam ki a könyvön.

Aztán haladt előre a cselekmény, a történet kisköveit, mint morzsákat szórt az írónő elém, és rájöttem, részemről sokkal több energiabefektetést igényel ez a regény, mint bármely eddigi olvasmányom, hogy fejben összeálljon a történet. Ez volt az a megvilágosult pillanat, amikor újrakezdtem a regényt és észrevettem, milyen tökéletes a megszerkesztettsége. Mindenre abban a pillanatban derült fény, amikor szükséges volt, se egy sorral előbb vagy később. Az első benyomásom szertefoszlott és faltam tovább a könyvet... Pontosabban az a jelenség játszódott le, amit egyik barátnőm előre megjósolt: hogy kicsit megemészd a brutális történéseket, kicsit becsukod, de annyira olvastatja magát, hogy nem kell tíz perc és újra a sorokat bújod.

Nos, Sára, tökéletesen igazad volt. Nem vagyok az a lelkileg erős jellem, nem bírom a vért, a tűnek már a gondolatától is rosszul vagyok, szóval nem meglepő, ha azt mondom, maga a történet egyszerűen sokkolt. Azok az események, élethelyzetek, melyeken a főszereplő nő - új nevén Fredé, valódi nevére nem derül fény - átment, felfoghatatlan. Csak beleképzeltem magam a helyzetébe, és a jókedvem egy egytől tízes skálán a mínusz harminchatot verdeste alulról. A fizikailag tökéletes állapotú, termékeny, jó egészségnek örvendő nő annak ellenére, hogy lelkileg és érzelmileg roncs, olyan akaraterővel és kitartással rendelkezik, mint kevesen. Több helyen is olvastam, hogy sokan gyenge és tehetetlen személynek tartják, mivel nem tesz rettentő helyzete ellen, de úgy gondolom, racionális alapja van e döntésének: az élete a tét.





Én is ajánlom?

Ha szépirodalmi témában keresgetsz jó könyv után, a válaszom egy hatalmas igen.
Ha valami tartalmas, elgondolkodtató könyv után kutatsz, egy kozmikus igen.
S végül, ha csak jobb emberré szeretnél válni: igen.

Ezúton is köszönöm Dorkának a kezdőlökést, amit azzal adott, hogy ajánlotta ezt a könyvet. A szépirodalmi tematikájú könyveket általában nem szeretik az emberek, mert vagy kötelező olvasmány suliban, vagy érthetetlen, vagy szimplán csak rámutat az egyén, vagy egy társadalom nemkívánatos hiányosságaira, gyenge pontjaira. Ez a könyv úgy teszi ezt meg, hogy nem jut eszünkbe az unalmas irodalomóra, kisebb közreműködéssel tökéletesen meglátjuk a mondanivalójának lényegét (élő példaként mondom), és ami a legfontosabb, története nemcsak izgalmas olvasmány, hanem elrettentő példaként is szolgál az emberek jövőjét illetően.

Hasonló bejegyzések

2 vélemény

  1. Fantasztikus bejegyzés lett, ha nem olvastam volna már, ez az ajánló meggyőzött volna, hogy menjek és kezdjem el rögtön. ;)
    És jaj, nagyon cuki vagy, hogy megemlítettél! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága vagy, nagyon jól esik! ♥
      Mi sem természetesebb, köszönöm a közreműködést! :)

      Törlés